Előző bejegyzésemben a fürdőszobai (időszakosan nedves helyiség) erősáramú világításkapcsolók körüli tévhiteket boncolgattuk, és tisztáztuk, hogy a jelenleg érvényben lévő MSZ HD 60364-7-701:2007 és 2025 már nem írja elő a nullavezető megszakítását és a kapcsoló helyiségen kívüli elhelyezését a fürdőszobákban, mint ahogy az MSZ 1600-3:1986 (Időszakosan nedves helyiségek) sem. Ahogy említettem, a zavar valószínűleg az MSZ 1600-4:1980 (Nedves helyiségek) szabványával való keverésből ered. Most nézzük meg részletesebben, mit is írt elő ez a szabvány, és van-e valóságalapja az állításoknak! (Ez a második rész!)
Régi előírások – A „Nedves helyiségek” szabványának hatása Röviden a válasz az, hogy igen, volt valóságalapja.
Nedves helyiség definíciója az MSZ 1600-4:1980 szerint
Az a helyiség, ahol rendeltetés szerű használat mellett a relatív nedvességtartalom tartósan 75% felett van, és szintén tartósan fennáll a pára, a gőz, valamint a nedvességlecsapódás. Itt már nagyon tartalmas felsorolást kapunk, hogy mi is számít ennek. Például: mosodák, közös zuhanyzók, fürdők.
Szóval azok a helyiségek voltak nedves helyiségek, amelyeket egyszerre több ember is igénybe tudott venni vagy mondjuk munkahelynek is számított, mert például egy munkásszálló zuhanyzója nem számít munkahelynek, de mégis közös térből, például egy folyosóról nyílik (a szálló nagyságának függvényében, akár órák hosszáig is tarthat a zuhanyzás…), ellentétben egy szállodai fürdőszobával, ami a szállodai szobából nyílik.
Az MSZ 1600-4:1980 (visszavonva 2003.02.01) szabvány a következőket írta az erősáramú kapcsolókról:
- Az MSZ 1600-1* előírásain túlmenően minden helyhez kötött világítási berendezés kapcsolója leválasztó legyen.
- A kapcsolók legalább csepegő víz ellen vagy IPx2, vagy ha számolni kell azzal, hogy folyó vízzel mossák akkor
legalább IPx4 védettségűek legyenek. - A dobozkapcsolók és legközelebbi földeltnek tekinthető tárgy között a távolság minimum 1,2 m. legyen. Ha ezek a távolságok nem tarthatóak be, akkor a kapcsolót a helyiségen kívül kell elhelyezni vagy olyan kapcsoló kell, amelynek érinthető részei nem nedvszívó szigetelőanyagból készült és csak szerszámmal bontható.
*Az MSZ 1600-1:1977 a leválasztáshoz a következőt írja: A berendezés a táphálózat minden sarkáról történő kapcsolása. Közvetlenül földelt nullavezető kikapcsolása nem szükséges leválasztáskor. Ha nincs közvetlen földelése a nulla vezetőnek, vagy kétvezetős a rendszer akkor a nulla vezetőt is meg kell szakítani.
Szóval innen jön a keveredés, ténylegesen volt olyan időszak, amikor voltak olyan helyiség típusok, amelyeknél előfordult olyan üzemviszony, hogy a kapcsolót a helyiségen kívül kellett elhelyezni. Illetve az tényleg előírás volt, hogy a Fázis és Nulla vezetőt (helyhez kötött világítási berendezésnél) is szakítsa a kapcsoló a nedves helyiségekben. Ez pedig azért van, mivel a két szabványt (1600-1 és 4) együttesen kellett használni régen.
Ugyanakkor mivel ezt a szabványt már több, mint 20 éve visszavonták, így ezek a követelmények már nem kötelezőek, szóval nem szükséges a nullavezetőt is megszakítani, elegendő csak a fázisvezető leválasztása, sem pedig a helyiségen kívüli kapcsoló elhelyezése sem lakossági, sem ipari környezetben. (Természetesen a sávok kiterjedésének a függvénye!)
Itt nekem az a meglátásom, akik a mai napig kötik az ebet a karóhoz, hogy már pedig fázis és nullát is szakítani kell: azóta eltelt pár év, és nagyjából a 90-es évektől TN rendszerben élünk. Míg az MSZ 1600-4 idején, főleg a régebbi kiadásokban még javában TT rendszerek üzemelhettek… ahol volt értelme tényleg mind a két aktív vezető (fázis és nulla) együttes megszakításának… nem tudom, mivel nem éltem.
Szóval, a ténylegesen fürdőszobákkal (időszakosan nedves helyiségek) foglalkozó szabvány, valamint a jelenleg érvényben lévő szabvány(ok) minimális követelményei alapján a blog elején idézett két mondatot nem teszik szükségessé. Ugyanakkor a szigorúbb előírást semmi nem tiltja, viszont attól, hogy a kapcsoló fázist és nullát is szakít, az nem eredményez nagyobb biztonságot a helyiségben tartózkodó, vagy éppen fürdő személyre. Nagyobb szerepe van a karbantartást végző személy biztonságosabb munkavégzésében. (De egy ténylegesen jól kialakított TN rendszerben, ez felesleges, valamint ezt a leválasztás szabványa is írja 1994 óta. (MSZ 2364-460) Természetesen például Robbanásveszélyes zónákon belül megköveteli a vonatkozó szabvány a fázis és nulla vezető szakítását… ez azzal magyarázható, hogy a nullázás bizonytalanságából eredő hiba kizárásra kerül.)
Önmagában a levegő páratartalma és a vízgőz jelenléte nem alkot vezetőképes közeget, főleg egy lámpatest és egy ember között. A 230V feszültség nem elegendő ahhoz, hogy átüssön a páradús levegőn, a pára amíg nem csapódik le nem vezetőképes. Tehát a magas páratartalom és gőz önmagában nem veszélyes, csak ha az ember nedves felülettel érintkezik és szigetelési hiba van egy áramkörben, akkor már kialakulhat áramütés veszélye.
Most, hogy tisztáztuk a fürdőszobai világításkapcsolók és a régi „nedves helyiség” szabványok körüli tévhiteket, ideje rátérni egy másik, hasonlóan gyakori félreértésre: a szennyvízvezeték védő egyenpotenciálra hozására. A következő bejegyzésemben bemutatom, hogy mi az igazság ezzel kapcsolatban, és miért keverik össze ezt is a régi előírásokkal. Ne hagyd ki, olvasd el azt is, hogy teljes legyen a kép!
